Így telt 2021 ősze

Az Alapítványunk munkája alapvetően arra épül, hogy járjuk az országot, és minél több fiatalnak visszük el a játékainkat. A világ viszont fordult mostanában néhányat, és ahogy egyre beljebb értünk az őszbe, egyre egyértelműbbé vált, hogy ismét a vírushelyzethez kell alakítanunk a kitelepüléseinket. Szerencsére azonban a nyár vége, ősz eleje elég aktívan telt, így van rengeteg szép emlék, amire vissza tudunk tekinteni.

title

Ahogy újra rosszabbodik a vírushelyzet Magyarországon, úgy kellett nekünk is lemondani a tervezett kitelepüléseket. Felelősek vagyunk a fiatalok és családjaik, az önkéntesek és a saját egészségünkért is, így ha bármilyen fertőzés lehetősége is felüti a fejét valamelyik oldalról, akkor úgy járunk el helyesen, ha elnapoljuk a foglalkozást. A felelős döntés nem mindig a legkönnyebb, így a most lemondott események után is éreztünk némi csalódottságot, hogy nem tudtuk teljesíteni - még ha rajtunk kívül álló okok miatt is - a terveinket. Az elmaradt kitelepüléseket azonban, amint a helyzet engedi, természetesen pótolni fogjuk mindenhol. 

Szerencsére sok-sok izgalmas dolog történt velünk az elmúlt időszakban. Így most, amikor a kitelepüléseink ismét szünetelnek, ezekre az örömteli pillanatokra tekintünk vissza.

A nyár végén, ősz elején összesen 160 fiatalnak vittünk sikerélményt. Jártunk Balatonbogláron és Bakonybánkon. Budapesten a Kesztyűgyár Tanodába vittük el játékainkat. Szegeden két helyszínen is voltunk: az olvasás éjszakáján az Orczy Általános Iskola felsőseinek, egy héttel utána pedig a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programos diákjainak is csempésztünk sikert a hétköznapjaiba.

Tableten keresztül figyeljük a szobában játszó fiatalokat.

Közben az Edisonplatform Esély kategóriájának nyertesei lettünk! Hatalmas megtiszteltetés ért minket, amikor az ország egyik leginnovatívabb oktatási programjává választottak minket. Az Edisonplatform Edison100-as listájára olyan programok kerülnek fel, akik a gyerekekért dolgoznak új, nem megszokott módszerekkel.

Ennek köszönhetően ráadásul a TEDxYouth@Budapest konferencia színpadán is ott lehettünk, az Edisonplatform kerekasztalbeszélgetésén Csabi képviselte az Alapítványt.

Csabi a TedXYouth Budapest színpadán beszélget a többi résztvevővel.

Az Erste Bank közreműködésével megalkottuk a pénzügyi tudatosságra nevelő mobil játékunkat. 

Az Erste a Social Banking programjuk keretében számos társadalmilag hasznos tevékenységet folytat, és ennek köszönhető az, hogy támogattak minket egy pénzügyi tudatosságot fejlesztő szoba létrehozásában, és annak hátrányos helyzetű fiatalokhoz való eljuttatásában.

Nagyon hálásak vagyunk a segítségért, hogy megvalósíthattuk az ötletünk, és azért, hogy az Erste Banknak is olyan fontos a hátrányos helyzetű fiatalok támogatása és edukációja, mint nekünk.

Játékos visszajelzése A szabadulószobát élveztem, még jobb volt, mint amire számítottam. A feladatok kellően nehezek voltak, kreatívan volt megoldva a szoba berendezése.

És ami emellett még nagyon-nagyon fontos: új önkénteseket vontunk be az Alapítvány munkájába, akik szuperül helyt állnak még ebben az egyre bonyolódó helyzetben is, és nagyon hálásak vagyunk a munkájukért! 

Szerencsére tehát eseménydús néhány hónap van mögöttünk. Tudjuk, hogy a téli időszak sem lesz könnyű, hiszen még előttünk áll egy karácsonyi gyűjtés és utána januárban új tervek megvalósításába kezdünk, de így biztosan van pozitív élmény mögöttünk, amiből erőt meríthetünk!

Iratkozz fel A hírlevelünkre!

Adatvédelem

Keresztnév

Email cím

Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót.

Fortély-sátor

A siker házhoz jön.

FacebookInstagramInstagram
Támogass minket!

Sikerélményt viszünk a fiatalok életébe szociális helyzettől függetlenül.

Barion

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. Magyar Nemzeti Bank engedély száma: H-EN-I-1064/2013 Bankkártya adatai szervezetünkhöz nem jutnak el.

Inspio Studio