Vállalatoknak

Vállalatok

Sikerélményt viszünk olyan szervezetek életébe is, amelyek a szabadulószobán keresztül szeretnének nem hétköznapi élményt adni a kollégáknak, partnereknek. A szabadulószobára sokan csupán játékként gondolnak, de ezen túl széles körben használható a szabadulószoba módszertana, az új kollégák kiválasztására, beléptetés utáni képzésére, csapatok közötti kommunikáció javítására vagy akár az elköteleződés növelésére is.

Safe
Trophy

Fenntarthatóság

Bevételi forrásunk a támogatások és a pályázatok mellett a szabadulószobánk is: amikor nem a fiataloknál tartunk programot, akkor piaci alapon cégek részére viszünk élményt. A módszer szinte ugyanaz, csak a tematikát szabjuk át a cégek igényeire. Az ebből befolyó bevételt fordítjuk arra, hogy a célcsoportunkhoz el tudjuk vinni az élményt és folyamatosan új játékokat tudjunk fejleszteni nekik.

Minden egyes céges kitelepülés ára tartalmaz legalább egy célcsoporthoz történő kitelepülést is. A modellnek köszönhetően egy láthatatlan, de annál fontosabb kapcsolatot hozunk létre a for- és non-profit szektor között.

MI FEJLŐDIK A JÁTÉK SORÁN?

Kalap

Alkalmazkodó készség

Puzzle

Kreativitás

Photos

Csapatmunka

Mozgó

Koncentráció

Mozgó

Memória

Mozgó

Reakcióidő

mobil JÁTÉKAINK

Idézet

E(CO)SCAPE

Az E(co)scape a környezettudatosságra épült, hogy a kipróbálok számára olyan tippeket adjon, mely tudatosabbá teszi őket otthonunkban és munkahelyükön is. Ezzel a cég hozzájárul a kollégák szemlélet váltásához.

Idézet

Megrendelőre szabott megoldás

Egyszeri alkalommal is a cégre tudjuk szabni a játékot, legyen szó születésnapról, új termék bevezetéséről vagy családi napról. Ebben az esetben a játék az előre megebszélt téma alapján épül fel.

Idézet

SAJÁT SZABADULÓSZOBA

Készítünk megrendelésre egyedi játékot, aminek a használati jogát átadjuk és külön képzést biztosítunk a mobil szabadulószobák üzemeltetéséhez, valamint a későbbiekben is rendelkezésre állunk a felmerülő kérdések, problémák kapcsán.

KORÁBBI MOBIL JÁTÉKAINK

Idézet

IT BIZTONSÁG

Szinte minden témát meg lehet fogni oly módon, hogy egy szabadulós játék legyen belőle, ez alól az IT biztonság sem kivétel. A felhasználók által elkövetett “legnépszerűbb” hibákra fókuszáltunk a játék során, amire az ezt követő beszélgetésen/képzésen lehetett építeni.

Idézet

HR TÁMOGATÁS

“Ha kijutsz a szobából, akkor eljöhetsz hozzánk állásinterjúra”, ez volt annak a cégnek az ajánlata, akinek készítettük a játékot. Állásbörzén ideális volt a játék, mivel valós szituációba kerültek a jelentkezők és tétje is volt a játéknak.

Idézet

IPARÁGI TEMATIKA

Műszakváltás között egy kis játék belefér, nem? A megbízó cégnél valami hasonló kérdés merülhetett fel, mivel az ott dolgozó kollégák műszakváltás után közösen játszhattak a cég profiljára alakított játékkal.

ONLINE MEGOLDÁSOK

A virtuális tér határtalan lehetőségeket rejteget a tematikák tekintetében, így bármilyen egyedi igényt meg tudunk valósítani. Az alap játékunk ideális arra, hogy a csapatok megtapasztalják az online csapatépítők hangulatát, mi pedig megismerjük őket. Az első játék során a csapatról, a csapat működésével kapcsolatban szerzett tapasztalataink alapján specifikusan tudunk további fejlesztő programokat kínálni.

pergamen

Virtuális küldetés, általunk biztosított előzetes kiképzéssel

alarm

A játék kb. 2 órát vesz igénybe (lehet hosszabb is)

couple

Minimum 4, maximum 20 játékos

battery

Energizáló programokat is vállalunk akár két meeting között is.

Vállalati online játék

building

A népszerű szabadulószobák koncepciójára létrehozott Online küldetés virtuális csapatépítő programunk ideális cégek számára. Az egyedi igények figyelembevétele mellett maradandó élményt nyújtunk: kreatív és egyben innovatív feladatokkal sikerélményhez juttatjuk a játékosokat.

LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK!
quote

Tipikus mintapéldája a win-win helyzetnek… Azzal, hogy te élményt kapsz, másoknak lehetőséget adsz. Ez tényleg az a tér, ahol mindenki nyer. Ha rám hallgatsz, olyan csapatépítőt választasz, ahol mások arcára is mosolyt csalhatsz.

quote

Különleges csapatépítő programot keresel? Szeretnéd a tréninget feldobni? A cégnek egy saját szabadulószoba lenne a megoldás? Amennyiben igen, vedd fel velünk a kapcsolatot és megtaláljuk a megoldást.

LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK!

Iratkozz fel A hírlevelünkre!

Adatvédelem

Keresztnév

Email cím

Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót.

Fortély-sátor

A siker házhoz jön.

FacebookInstagramInstagram
Támogass minket!

Sikerélményt viszünk a fiatalok életébe szociális helyzettől függetlenül.

Barion

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. Magyar Nemzeti Bank engedély száma: H-EN-I-1064/2013 Bankkártya adatai szervezetünkhöz nem jutnak el.

Inspio Studio